Hányan vagyunk én? Testnevelő tanár, szakközgazdász, vállalkozó, edző, cégépítő és cégfejlesztő, lelkes sportember, coach.
Tudományosan is bizonyított tény, hogy az agyunk egy kibernetikai eszközre hasonlít legjobban. Mindig el szeretne érni valamit, tehát vagy valami felé tart, vagy valami ellenében megy. Ha Te kiváncsi vagy arra, milyen gondolatok, érzelmek, hitek mentén vagy vezérelve (tudattalanul rángatva), vagy ellen vezérelve (nem akarom), és szeretnéd ezeket tudatosabban menedzselni, illetve szeretnél pontos célokat kitűzni és hatékonyabban elérni, jó helyen jársz.
Kivel akarsz találkozni?
Én felelősséget vállalok a folyamatért – TE pedig a beletett munkádért!
Játékosan, könnyedén, haladsz a célod felé, egyfajta dinamikus coachinggal.
Rólam mondták
Ferenc megközelítése komplex volt és ez fogott meg benne azonnal. Eleinte bizonytalan voltam abban is, hogy egyáltalán sok éves szakmai és vezetői tapasztalattal van-e szükségem nekem ilyen típusú segítségre, tud-e bármiben segíteni engem és rajtam keresztül az általam irányított szervezetet. Ferenc egyfelől gyorsan látta át a helyzetemet, a problémáimat és még azok mögöttes eredőit is, sőt a komplexusaimat is, másfelől pedig rendkívül megoldásorientált volt, amelynek során nem egysíkú tanácsokat adott, hanem odafigyelt minden részletre. Néha persze kényelmetlen és kellemetlen helyzetbe hozott a megbeszélések során, de már akkor is tudtam, hogy csak így érhetünk el eredményt. És értünk el; köszönöm, Feri!
dr. Varga Gergely
vezető tanácsadó
*****
Andréka Ferit régóta ismerem, és mindig nagyra értékeltem a határozottságát és kiváló gondolkodásmódját. Számtalanszor segített nekem új nézőpontból látni egy-egy helyzetet, ami rengeteget jelentett a döntéseimben. Coachként biztos vagyok benne, hogy ugyanezt a támogatást és tisztánlátást nyújtja azoknak is, akik hozzá fordulnak. Ha valaki olyan szakembert keres, aki nemcsak meghallgat, hanem valódi iránymutatást is ad, akkor nála jó helyen jár!”
Vánkos Ildikó
*****
Ferit gyerekkorom óta ismerem, mindig céltudatos vállalkozó szellemű srác volt, most is az. Mindig előre tekint, fejleszt és fejlődik. Sikeres vállalkozó aki megjárta a ranglétrát és mindig tettre kész. Nekem nagyon sokat adott az utóbbi időben a szemléletmódjával a rámutató kérdéseivel. Mivel rengeteget tapasztalt és tanult nagy rálátása van az üzleti és magánéleti elakadásokra is és hogy azokon hogy lehet átlendülni. Feri született coach és mentor egyben. Mindenkinek jó szívvel ajánlom!!”
Golobicza Roland
ingatlan szakértő
*****
Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik energiát adnak és olyanokat is, akik energiát szívnak el. Feri erőssége, hogy rengeteg energia van benne, amit át is tud adni és így óriási lendületet kaphat a cégünk! Azonnal beazonosítja az energiavesztés okát és megmutatja az erőforrásokat is. Problémamegoldó alkat, a nehézségeket megoldandó feladatnak tekinti és ez a szemléletet könnyen átülteti az emberekbe. Több vállalkozást épített fel nulláról, pontosan ismeri a buktatókat és a siker receptjét, így sokkal hitelesebb, mint azok a tanácsadók, akiknek valójában sosem volt saját cégük és csak tanácsadással foglalkoznak.